Amikor életmódváltásról van szó, csaknem mindenki a táplálkozása megváltoztatására asszociál, és az ebből következő gondolatpárhuzam a fogyókúra.
Mintha az életmódváltás csupán az étkezési szokások megváltoztatását, az ennek hatására bekövetkező fogyást jelentené.
Ez a fajta gondolkodás magában hordozza azt is, hogy a legtöbben időről időre kampányszerű életmódváltásba (vagyis fogyókúrába) kezdenek – az eredményt tekintve inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A helyes életmód azonban nem csak a megfelelő táplálkozást, hanem az egészséges énképet, a munka és a magánélet egyensúlyát, az örömteli kiteljesedést is jelenti. Ezek azonban nem rapid programok, hanem a tudatos és következetes odafigyelés eredményei.
Hogy lehet ezt könnyebben megvalósítani? A tippek még fogyókúránál is alkalmazhatók 🙂
Életmódváltás új megközelítésben
Folyamatosan változunk. A testünk, egészségi állapotunk, személyes életünk nem stabil rendszer. Te is napról napra, sőt, pillanatról pillanatra egészen másképp érzed magad, másképp gondolsz a veled történt eseményekre, másképp értékeled az életed.
Mindenkinek egyforma kihívásokkal kell megküzdenie. A jobb életre való törekvés munkál mindannyiunkban. Hiszen olyan rövid idő adatik nekünk a Földön. Tudjuk, hogy meg kellene tennünk mindent, hogy kiélvezzük, és olyan boldogok legyünk, amennyire csak lehet.
A spirituális témájú könyvek mindegyike azt állítja, hogy a boldogság születés adta jogunk. Azért jöttünk a világra, hogy boldogok legyünk, az univerzum mindenben támogat minket, csak megfelelő módon kell kérni.
Azt sugallják, hogy minden a tiéd lehet. Ezzel szemben, ha az emberiség történelmén keresztül vizsgáljuk a kérdést, ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak. Az emberiség története a véget nem érő küzdelmek sora a betevő falatért, a biztonságos környezetért, és ez még ma is igaz a világ nagy részében.
Egy nagyszabású, kampányszerű életmódváltás még arra sem alkalmas, hogy tartósan lefogyj általa, nemhogy arra, hogy a boldogságot és jobb életet stabilan biztosítsa számodra.
A boldogság nem születés adta jogunk
A boldogság, mint születés adta jog egyszerűen nem létezik. Semmi sem jár nekünk automatikusan. Még itt, Európa közepén, viszonylagos jóllétünkben sem alapértelmezett.
Ezerféle gonddal, bajjal küzdünk. Nézd meg a napjaid! Miből van több? Egyszerű, lassú, természetes életet élsz, vagy a hajtás, a stressz, az elégedetlenség jellemzi az életed? Többnyire elégedetlenek vagyunk valamivel, pedig mindaz, ami számunkra ma alapértelmezett, akár csak néhány éve, néhány évtizede is luxusnak számított.
A tárgyak, amikkel körülvesszük magunkat, a státuszok, amiket szeretnénk elérni, nemrég még tiltottak voltak az átlagember számára. Hiszen néhány évszázada még a ruhánk színét sem választhattuk volna meg szabadon! Nem olyan régen a nőknek semmi beleszólásuk nem volt a saját életükbe. A legalapvetőbb kérdésekben sem dönthettek a maguk szíve szerint.
Minden változik. Minden mulandó. Ami örök, hogy nagyon gyorsan eltelik az élet, és egyéni szinten az ember mindenkor a boldogságra vágyik, és törekszik arra, hogy olyan életet élhessen, amilyet szeretne.
De születés adta jogunk, az nincs a boldogságra. Azt meg kell teremtenünk az életünkben.
Boldogságteremtés életmódváltással?
Mivel mindannyian különbözőek vagyunk, eltérőek az igényeink, preferenciáink, és ezért eltérően keressük a boldogságot is. Neked is a saját egyéni igényeidhez kell alakítani az életmódodat. Csakis így tehetsz szert arra a valódi jóllétre, egészségre, energiára, ami ahhoz szükséges, hogy olyan életet élhess, amit szeretnél.
Ebben a saját személyiséged jobb megértése segít. Így jobban átlátod a prioritásaidat, és jobban tudsz kapcsolódni másokhoz is.
És nem elég csak a táplálkozásra, a fogyókúrára fókuszálnod! Persze, a saját szervezeted működésére szabottan kell táplálkoznod. De emellett még a saját, neked tetsző módon kell megtalálnod az egyensúlyt az életedben. A munkádban, a magánéletedben, a pihenésed módjában, az énképed, önbecsülésed kialakításában, a napjaid kormányozásában.
Nem azért, mert te vagy a világ közepe! Ó, nem. Hanem azért, mert a te világod közepe te vagy. Magadon kell a munka oroszlánrészét elvégezned.
Meggyőződésem, hogy csak akkor tudunk másokra értő módon figyelni, csak akkor tudunk másokkal valóban törődni, csak akkor tudunk magunkból jó dolgokat sugározni, ha saját magunkkal rendben vagyunk.
Hogyan érheted ezt el? Hogyan találhatsz vissza önmagadhoz, hogyan teremthetsz neked tetsző életet?
Életmódváltás a boldogságért lépésről lépésre
Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogyan éljük és becsüljük meg a mindennapokat azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki abból a rövid időből, ami megadatik számunkra.
Mert ha igaz az, amit minden nap tapasztalunk is, hogy nem jár semmi, nem születés adta jogunk a boldogság, akkor az is igaz, hogy minden egyes nap tennünk kell azért, hogy lehetőségeinket feltárjuk, és „fenékig ürítsük” az életet.
Sokan akarják a boldogságot életmódváltással elérni, és óriási lelkesedéssel vetik bele magukat kisebb-nagyobb fogadalmaik megvalósításába.
A kezdeti svung után aztán annál csalódottabban legyintenek, és nemhogy nem boldogabbak, hanem éppen bűntudattal terheltek lesznek, és csak ostorozzák magukat.
Neked is ismerős ez az érzés? Pedig van megoldás!
A kutatások szerint az apró lépések, kis tettek jobban beépíthetők a mindennapokba, mint a gyökeres változtatások. Ezekben sokkal nagyobb erő rejlik, mint elsőre gondolnád. A valódi változásokat csak kis lépésekkel érheted el.
A kis változások ereje aztán összeadódik, és az egész életedre hatással van. Egyetlen kis változás láncreakciót indít be az életed több területén, akkor is, ha ezeken a területeken valójában semmit nem tettél. Igen, még le is fogyhatsz.
Semmibe sem kerül például az, hogy a család napjában legalább egyszer közösen üljön asztalhoz. Miközben megbeszélik, hogy kivel mi történik, kit mi foglalkoztat, észrevétlenül erősítik a kapcsolatukat. A jó kapcsolatok pedig elengedhetetlenek a boldogsághoz és az elégedettséghez.
Sajnos a mindennapi apró tettek nem csak pozitív, hanem negatív irányban is hatnak.
Pontosan tudom, hogy évekkel ezelőtt a minden délelőtt egy kávé és két darab csokis keksz szokása milyen következményekkel járt. Nem csak a testsúlyomra nézve, hanem az egészségi állapotomra, ily módon a közérzetemre is. Pedig gondolj bele! Mi az a két darab csokis keksz?
A gyakran ismételt tettek szokásokká lesznek, amelyeket automatikusan hajtunk végre. Nem is tudatosítjuk közben, hogy milyen hatással vannak az életünkre.
Neked is érdemes megvizsgálnod, hogy azt az életet, amit most élsz, vajon milyen apró, mindennapi, banálisnak tűnő dolgokkal építetted fel?
Alapvető apró tettek kialakítása
Az alapvető szokások sokfélék lehetnek.
Vannak kimondottan időigényesek is, mint például az a szokásom, hogy havonta összesítem a háztartási költségvetést. Erre azért rámegy egy fél szombat vagy vasárnap, még szerencse, hogy szeretek szöszmötölni a táblázataimmal.
Más szokások lehet, hogy csupán egy pillanatnyi odafigyelést igényelnek. Például amikor nemet mondok egy olyan ételre, amiről tudom, hogy nem tenne jót, ha megenném.
Annak nincs sok értelme, hogy a már egyébként is hajszolt életedet telezsúfold mindenféle időigényes macerával. Nem sok az esélye az ilyen változtatások tartósságának. Lásd fogyókúra.
Nekem van egy nagyon szeretett barátnőm, aki pár éve hősiesen végigcsinált egy nagyszabású fogyókúrás programot, ami egy évig tartott. Az étkezési szokásait drasztikusan át kellett alakítania.
Kitartott, és le is fogyott, több, mint 20 kg-ot. Azonban ahogy véget ért a program, és visszatért a korábbi étkezési szokásaihoz, máris hiábavalónak bizonyultak a korábbi erőfeszítései, szép lassan vissza is kúsztak rá a kilók.
Pedig egy évben hányszor 21, vagy 66, vagy 90 nap is van? Tudod, állítólag ennyi idő alatt lehet tartósan bevésni egy szokást. Ő egy éven keresztül ismételte az új étkezési szokásokat, mégsem ment vele semmire.
Ezért én azt javaslom, hogy inkább kis változtatásokban gondolkodj, amiket aztán könnyű hosszú távon rendszeresen végrehajtani. Hogyan csináld?
Apró tettekkel
⇒ Vizsgáld meg, hogy az életed melyik területein szeretnél változást?
⇒ Milyen apróságokat kellene tenned, amiket korábban nem tettél, ahhoz, hogy a kívánt változások bekövetkezzenek?
⇒ Tedd is meg ezeket az apróságokat rendszeresen!
Így, egyik apró tettől a másikig jutva alakíthatod ki azt az életet, amelyben nem kell kampányszerű életmódváltásba kezdened ahhoz, hogy a mindennapok súlya alatt fellélegezhess.
A módszer fogyókúránál is alkalmazható 🙂
Ha játszanál egy kicsit, és nagy hatású, boldogító, örömteli apró tetteket szeretnél kipróbálni, jelentkezz az ÉN-tréningre!
Szeretettel:
Mariann