Te “érzed” a karácsonyt?

 

Tökéletes karácsony. Szeretet, meghittség, fenyőillat, gyertyafény. Őszinte öröm, ölelés, bensőséges együttlétek. Kedves gesztusok, ajándék, apró meglepetések. Tökéletes karácsony. Létezik egyáltalán?

Lehet, hogy szentségtörésnek tartod, mégis bevallom, hogy a december nekem az év legnehezebb hónapja. Ilyenkor már mögöttem az egész év minden örömével és nehézségével, a szokott módon menedzselni kell a mindennapokat, az ünnepek és a következő évre készülés miatt pedig rengeteg plusz teendőm is van.

Novemberre már leszűrhető az adott év tapasztalata. Egyre gyakrabban tűnődöm el a történteken, mérlegelem az eredményeket. Hogyan kellett volna jobban, másképp? Milyen tervek valósultak meg, mit kell átütemezni? Mi jellemző leginkább erre az évre? Mit szeretnék a következőtől? Az ünnepekre való várakozással talán összhangban is van ez a kis csöndes vizsgálódás, de semmiképpen sem illik ahhoz a logisztikai bravúrhoz, amit ez idő tájt hozzám hasonló nők milliói hajtanak végre. Így hát én is rendre visszaterelem a gondolataimat az éppen soron következő feladathoz.

Az évek során jól bevált rutinom alakult ki annak érdekében, hogy minél kevesebb stressz érjen ebben az időszakban (is). Talán nem árulok el titkot, de ilyenkor is a lehető leghatékonyabb igyekszem lenni. És mint mindig, csak első pillantásra tűnik úgy, hogy a tervezésre fordított idő felesleges. Ellenkezőleg! Éppen ez teszi lehetővé, hogy később minden olajozottan működjön.

A jó időkezelésnek hála, mire a szentestéhez jutunk, rendben is van minden: a lakás tiszta és gyönyörűen dekorált, az ajándékok szépen becsomagolva a karácsonyfa alatt, az ünnepi menü is elkészült. A gyerekek arca kipirult az örömtől, a vendégek elégedetten sóhajtanak, valami oda nem illő érzés mégis be-befurakszik a gondolataim közé.

Igazából azt érzem, amit „kell”? Igen, a szeretet megvan. A gondoskodás, az öröm, az, hogy együtt van a család, mind-mind csodálatos. Hálás vagyok, hogy a szeretteim között lehetek, szép, meleg otthonom van, jóllakhatom, egészséges vagyok. Együttérzéssel gondolok azokra, akik fáznak, éhesek, magányosak, betegek. Nem biztos azonban, hogy eltölt az a magasztos érzés, aminek át kellene járnia a lelkemet.

Beszéltünk erről a barátnőimmel és arra jutottunk, hogy talán tényleg a mai instant világ az oka, de a nagy ünnepi készülődés közben gyakran van olyan érzésünk, hogy lényegében a „karácsony is csak olyan nap, mint a többi”. Karácsonyfával, ajándékkal, dekorált lakással és ünnepi vacsorával együtt. Karácsonykor is halmozódik ugyanis a mosatlan, telik a szennyestartó, porosodik a bútor, hisztizik a gyerek. Az élet ez idő tájt sem áll meg, és mivel a karácsonyi varázslat előteremtése többnyire a nők dolga, nehéz belekerülni a lélekemelő hangulatba, miközben a hétköznapi teendőkkel viaskodunk.

Aztán ott van az elmúlt karácsonyok szelleme is. Nekem elváltak a szüleim és a karácsonyaim többnyire a szorongás jegyében teltek. A szorongás tárgya változott csupán. A rossz házasságban élő szülők gyerekeinek szorongását a válás után felváltotta az elment szülőre való várakozás és a velem maradt anyukám szomorúsága miatt érzett szorongás. Persze karácsonykor a hétköznapi gondok is felerősödtek: a pluszkiadások miatti osztás-szorzás, a cseppet sem vidám szilveszternek, és a következő – ugyanolyan magányosnak ígérkező – évnek a fenyegető közeledte egyáltalán nem javított a helyzeten.

Gyerekként hihetetlen „stratégiákat” dolgoztam ki a karácsony túlélésére. Az alap a könyvekbe való menekülés volt, de komoly időt emésztett fel az, hogy listát írjak azokról a ténylegesen meg nem kapott ajándékokról, amikkel aztán a téli szünet után el tudtam dicsekedni a barátnőmnek, aki viszont rengeteg szuper holmit talált a fa alatt. Igen, tudtam, hogy ez füllentés és ezen is tovább szoronghattam. Még jó, hogy akkoriban nem volt okostelefon, hogy snapchaten küldözgessük egymásnak az életképeket.

Menekülő útvonal és tündér-keresztanya hiányában sajnos így esett, hogy életem első felében nem, hogy nem vártam jóleső izgalommal a karácsonyt, sokkal inkább legszívesebben kihagytam volna az életemből.

Most már szerencsére nagyon mások a karácsonyaim. Igyekszem különösen meghitté tenni az évnek ezt az időszakát. A kialakított hagyományok, az otthonunk ünneplőbe öltöztetése, a csak karácsonykor elkészített ételek, az adventi időszakra időzített apró kedvességek, a családdal, barátokkal való együttlétek akár el is feledtethetnék a múltat.

De miközben mosolyt csalok a gyerekeim arcára, a kelleténél többször jut eszembe az a magányos kislány, aki hiába várja, hogy megteljenek a napok a karácsony varázsával. Hiába nézem elmerülve az adventi gyertya lángját, vissza-visszahúz a hétköznapiasság, és ezen cseppet sem segít a karácsonnyal törvényszerűen együtt járó tennivalók kipipálása.

Ilyentájt szinte minden életmód-magazin és blog foglalkozik egy kicsit azzal, hogy ügyes feladatszervezéssel, előregondolkodással, egyszerűsítéssel hogyan tehetjük könnyebbé az ünnepi készülődést. Nemigen van azonban arról szó, hogy mindeközben hogyan leljük meg és tartsuk fenn a szívünkben az ünnep szellemét.

Helyénvaló érzések?

Természetesen érezzük a szeretetet, hiszen azért teszünk ilyenkor (is) óriási erőfeszítéseket, mert örömöt akarunk okozni azoknak, akiket szeretünk. De a szeretet és öröm mellett még annyi érzés kavarog bennünk karácsonykor! Vajon hányan érzik azt, hogy igen, minden úgy van jól, ahogy van, minden olyan, amilyennek lennie kell? Hányan tudnak valóban jelen lenni a pillanatban, amikor a megajándékozottat megölelik? Hány ember érez valódi összetartozást? Könnyebben szakadnak fel ilyenkor a régi sebek?

Hiszen a karácsonynak van kevésbé csillogó oldala is. Például a kapcsolatok problematikája. Van, hogy egy-egy családtagunkkal évente csupán ilyenkor találkozunk, és nem azért, mert év közben erre nem lenne módunk. Karácsonykor aztán hőbörgünk azon, hogy minek kell jópofizni vele, amikor igazából semmi közünk hozzá. Azért kötelességszerűen meglátogatjuk vagy vendégül látjuk, de újra és újra rájövünk, hogy a felszínes beszélgetésen kívül az égvilágon semmi valódi sem történt közöttünk.

Na és a házasságok. Vajon meghittebb lesz ilyenkor a házaspárok kapcsolata? Vagy alig várják, hogy az ünnepek elmúltával újra beinduljon a verkli, mert a többnapi kényszerű együttlét csak az idegeket borzolja?

És visszatérek a gyerekekhez. Mit éreznek ők valójában? Vajon át tudjuk nekik adni mindazt a szeretetet, gondoskodást, törődést, amit megérdemelnek? Tudjuk, hogy ténylegesen mi játszódik le bennük?

Nem biztos, hogy jó dolog ilyenkor ilyen kérdéseket boncolgatni. Hát persze, hogy nem tudjuk a maga teljességében átérezni az ünnepet, ha ehhez hasonló gondolatok merülnek fel bennünk! Baj az, hogy ez is eszünkbe jut? Gond van velünk akkor, amikor kénytelenek vagyunk elismerni, hogy igenis van a karácsonynak árnyékos oldala is?

Ma az a divat, hogy állandóan boldognak és elégedettnek kell lennünk, de legalábbis annak kell látszanunk. Az önsegítő írások csalhatatlan technikákat kínálnak arra, hogy az életed folyamatos csillogás legyen. Te pedig azt hiszed, veled van a baj, ha időnként betelik a pohár, túlterheltnek érzed magad, kétely, reménytelenség és kudarc érzése lesz úrrá rajtad. Nem tudod, hol rontod el, miért nem válnak be a boldogságguruk ígéretei.

Ne magadban keresd a hibát!

Senki nem képes folyamatosan rózsaszínben látni a világot. Mindig lesznek megoldandó problémák, éles helyzetek, emberi konfliktusok. Mindig lesznek jó napok és rossz napok. A kérdés az, hogy képes vagy-e ezt elfogadni? Képes vagy-e elengedni azt a vágyad, hogy csak jó dolgokban legyen részed? Képes vagy-e arra, hogy az életedet, kapcsolataidat ne az évtizedekkel korábban szerzett sebekkel keletkezett hiányaid felől szemléld?

A karácsonykor talán még inkább azt szeretnénk, ha szeretet és meghittség venne körül minket. Hogyan lehet ebben részed akkor, amikor úgy érzed, hogy a karácsony is csak egy olyan nap, mint a többi, legfeljebb több megoldandó feladattal? Az alábbi tippeket természetesen nem csak karácsonykor használhatod.

Önszeretet

A szeretet az önmagad iránti korlátlan figyelmet, tiszteletet és elfogadást is jelenti. Az önszeretet nagyon fontos, hiszen csak akkor tudsz jól viszonyulni magadhoz, ha becsülöd és értékeled magad, törődsz magaddal, a testeddel, lelkeddel egyaránt. Nem ostorozod magad, hanem elfogadod a hibáidat is.

Minden, amit hiányosságodként értékelsz, bizonyos helyzetekben lehet előny is, és időnként az erőforrásaid is válhatnak hátránnyá. Az önszeretet nem csak azt jelenti, hogy elfogadod az egész személyiségedet, hanem azt is, hogy törődsz a fizikai jólléteddel: megfelelően táplálkozol, eleget pihensz, aktívan élsz, és nem hanyagolod el a testápolást, öltözködést sem.

Fontos, hogy ismerd és felismerd az érzéseidet, tudd, hogy bizonyos helyzetekben hogyan reagálsz, mik azok a tényezők, amelyek feszegetik a határaidat. Tartsd sokra magad, hiszen minden hibáddal, tökéletlenségeddel, hiányosságoddal úgy vagy jól, ahogy vagy!

Jó kapcsolatok

Aki szereti önmagát, tudja, milyen fontos a többi emberrel való jó kapcsolat. Az életben elkerülhetetlenek a konfliktusok, éles helyzetek, gyakran reagálunk rosszul másokra. A hozzáállásunk és a tudatalatti beidegződéseink meghatározzák, hogy miként látjuk a világot, és benne a másik embert, a kapcsolatainkat.

Gondold végig, hogy mit szeretnél az adott kapcsolatban, és a viselkedésedet erre alapozd. Ha szeretetteli és meghitt párkapcsolat a vágyad, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon szerethető-e a viselkedésed, a cselekedeteid, szavaid a vágyaid megvalósulása felé viszik a kapcsolatot, vagy annak ellenében hatnak?

Vizsgáld meg, hogy milyen negatív érzéseket táplálsz a másikkal szemben? Ezek az érzések befolyásolják, hogy mit veszel észre a másikban. Inkább a pozitív érzésekre összpontosíts!

Valódi odafigyeléssel és őszinte érdeklődéssel fordulj a másik ember felé, mert ettől értékesnek érzi magát és jó fogja magát érezni a társaságodban. Az osztatlan figyelem nagyon értékes a mai világban. Ösztönözd a másikat, hogy ossza meg veled a gondolatait és érzéseit.

Ne csak kérdezz, te is nyílj meg! Csak akkor várhatod el, hogy mások feltárják előtted a lelküket, ha te is hajlandó vagy erre. Ez nem órákon át történő panaszkodást jelent, vagy az életed intim részeinek feltárását a vadidegen embereknek. Egyszerűen csak nyitottan és kedvesen felelj te is a kérdésekre, oszd meg a valódi lényedet másokkal.

Keresd a közös nevezőt! A közös hobbi, azonos célok, hasonló érdeklődési kör, közös programok, közös aggályok és félelmek erősítik a hasonlóság érzését és gyorsan közel tudnak hozni egymáshoz. Sokkal empatikusabbak vagyunk, és sokkal kedvesebbnek találjuk azokat, akikkel úgy érezzük, egy csoportba tartozunk.

A másik ember nekünk nem tetsző aktuális viselkedését ne általánosítsd! Inkább tételezd fel, hogy az illetőnek valami problémája van, vagy rossz passzban van. Sokkal könnyebb elfogadni másokat ezzel a hozzáállással, mintha eleve negatív feltételezésed van róluk. Ha valaki bántóan vagy támadóan viselkedik, a visszavágás helyett inkább próbáld kideríteni, hogy mi lehet a baja, mi állhat a viselkedése mögött? Ez segíti a feszültségoldást és alkalmat adhat arra, hogy a másik megossza érzéseit, gondolatait, ami ismét csak a kapcsolat elmélyítésének irányába hat.

Gyakran előfordul, hogy te magad kerülsz olyan helyzetbe, amikor a viselkedésed mások felé bántó, türelmetlen vagy idegesítő. Ez előfordulhat olyan hatásokra, amikről nincs is tudomásod, mert a múltban gyökerezik, de lehet, hogy valami olyan inger váltja ki, ami a személyiségedben keresendő. Fontos, hogy tudatában legyél azoknak a jeleknek, amelyek előre jelzik az ilyen reakcióidat, illetve tudd, hogy mik azok a „fájdalompontok”, amelyeknek az ingerlése nálad később megbánnivaló viselkedést vált ki. Ha ezzel tisztában vagy, végig tudod gondolni, hogy milyen eszközökhöz nyúlhatsz ilyen helyzetekben.

Akkor is törekedj az együttműködésre, amikor nagyon feszült a helyzet és elkerülhetetlen a konfliktus. Tudatosítsd magadban a kapcsolattal összefüggő vágyaidat, céljaidat és ezt tartsd szem előtt. Egy esetleges vita során tényszerű legyél, ne minősítsd a másikat. A saját érzéseidet oszd meg és mond el, hogy miért fontos számodra a saját nézőpontod. Arra bátorítsd a másikat, hogy közös megoldásokat keressetek a problémára.

Hogyan érez a gyermeked?

A gyerekeket is figyeld valódi figyelemmel. Ne elégedj meg a felszínes, „nem történt semmi”, „nincs semmi bajom” válaszokkal. A gyerekek, különösen a kamaszok nem mindig ugyanúgy reagálnak az egyes helyzetekre, kérdésekre, kérésekre. Segítenünk kell gyermekeinknek abban, hogy fel tudják dolgozni a sokszor ellentmondásos érzéseiket. A tanácstól vagy a hegyibeszédtől azonban inkább bezárkóznak, ezért inkább elfogadással fordulj feléjük. A gyerekek jobban megnyílnak, ha együttérzésedről biztosítod őket.

Sokszor még nekünk, felnőtteknek is nehéz azonosítani a lelkünkben dúló ellentmondásos érzéseket. A gyerekeknek ez még ráadásul riasztó is lehet. Türelmesen vezesd rá a csemetédet arra, hogy megnevezze az érzéseit, így szép lassan egyre magabiztosabbá válik ebben. Idővel fel fogja ismerni a saját mintáit, tudni fogja, hogy milyen helyzetekre hogyan reagál általában. Ezáltal jobban megismeri önmagát, saját működési módját, határait. Ha megtanulja megnevezni az érzéseit, jobban el is fogadja azokat.

Még a nagy érzelmi kitörésekkor is maradj higgadt és figyelmes, próbálj a viselkedés mögé nézni és segíts neki szavakba önteni mindazt, ami lejátszódik benne. Ez sokszor nagyon nehéz, de csak akkor fog tudni magán segíteni, ha egyértelműen meg tudja fogalmazni, amit érez. A vádolás, sértegetés, fenyegetés, parancsolgatás, hasonlítgatás, erőszak éppen ellenkező irányban hat és nagyon el tudja mérgesíteni a kapcsolatotokat.

Fontos, hogy a felszínre került érzelmeket elfogadd. Senkitől sem azt várjuk, hogy egyetértsen velünk, hanem azt, hogy felismerjék, mit élünk át. Attól is tartózkodj, hogy azonnal megoldd a gyerek problémáját. Természetesen van olyan helyzet, amikor haladéktalanul közbe kell lépned, de amikor nem erre van szükség, hagyd meg neki a problémájával való megküzdés tapasztalatát.

Gyakran elég, ha csak szó nélkül átöleled.

Te is oszd meg az érzéseidet a gyermekeiddel! Ezáltal is segítesz neki a saját gondjainak megoldásában. Ha te tiszteletben tartod az ő érzéseit, ő is ezt fogja tenni, és ha látja, hogy te is elismered a rossz érzéseket, el fogja tudni fogadni a sajátjait is. Magyarázd meg, mit, miért teszel. Az „élet dolgairól” a koruknak megfelelően adj olyan közléseket, amelyekre később emlékezni fog és hasznosítani tud.

Téged milyen démonok kínoznak karácsonykor? Hogyan küzdesz meg velük? Van bevált kapcsolatjavító módszered? Hozzászólásodban írd meg, te hogy érzed a karácsonyt?

 

0 Shares

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.