Kategóriák
Egészséges életmód

Mit tehetsz a kiegyensúlyozottabb mindennapokért?

Mindannyian szeretnénk energikusabban, kiegyensúlyozottabban élni, és ellenállóbbak lenni a hétköznapok megpróbáltatásaival szemben. Ez azonban nem mindig egyszerű, és ahogy sok minden mást, bizony ezt is tanulnunk kell! A jó hír, hogy egy kis tudatossággal, odafigyeléssel rengeteget változtathatunk, akár rövid idő alatt is. Olvasd el a cikket, összegyűjtöttem néhány hasznos tanácsot, ami segíteni fog!

Mitől vagyunk stresszesek?

A stresszkezelés döntő tényező a személyes jólléted szempontjából. Szándékosan nem stresszcsökkentést írtam, mert az a véleményem, hogy a stressz nem fog csökkenni az életünkben. Ellenkezőleg. A korunk előre haladtával egyre több olyan tényezővel kell megbirkóznunk, amelyet stresszként értékelünk. Egyre kevésbé akarunk tolerálni. Nem csak úgy általában a világ dolgaival, a munkával, a házastársunkkal, és a gyerekeinkkel kapcsolatban is érnek bennünket nemkívánatos hatások. Az öregedéssel, a fizikai állapotunk természetes romlásával, egyes képességeink, lehetőségeink fokozatos beszűkülésével úgy érezhetjük, hogy egyre inkább prés alatt vagyunk.
Emiatt is fontos, hogy idejekorán megismerjük magunkat, legbelső késztetéseinket, értékeinket és azokat a technikákat, amelyek hozzánk illeszkedve képesek arra, hogy segítségükkel könnyebben vegyük az akadályokat.

Magunkat stresszeljük?

Ma már sok módszer létezik, az agykontrolltól az autogén tréningen át a mindfullnessig, a kreativitás kibontakoztatásától a transzcendentális meditációig – stresszkezelő praktikák özönéből kísérletezheted ki a számodra leginkább megfelelőt. Ez is időt és tudatosságot igényel, de megéri. Nem csak kívülről ér azonban minket rendszeres stressz. A belső stresszfaktorok, mint a bélproblémák, a túlingerelt hasnyálmirigy, a túlzott kalóriabevitel, az ételintoleranciák, éhség, szomjúság, a szervezetben állandósuló gyulladások legalább annyit, ha nem többet számítanak, mint a külső stressz. Legalábbis, ha ügyelsz a belső stresszfaktorok kiiktatására, a külső stresszt sokkal jobban tudod majd kezelni.

Tudd, hogy merre tartasz!

Nekem vesszőparipám még a „boldogságterv” is. Ide tartozik az, hogy tudd, hogyan szeretnéd érezni magad az életedben? Nem jó, ha nem tetszik az az élet, amelyben élsz. Fontos, hogy tudd, mit tudsz tenni, hogy változzon a helyzet? Min tudsz változtatni? Mi a fontos neked? Mitől érzed jól magad? A választásaid, a mindennapjaid azt az értékrendet tükrözik, amely szerint élni akarsz? Sokan nem terveznek és nem tűznek ki célokat arra hivatkozva, hogy annyira változó a világ, hogy nem lehet tudni, mi lesz, akár holnap sem, nem még hónapokkal, évekkel később. Az igaz, hogy gyorsan változik a világ és sok a bizonytalanság. Persze, hogy kell a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség. Mégis sokkal könnyebbek a mindennapok, ha tudjuk, merre akarunk tartani, és ehhez képest merre tartunk. Való igaz, hogy legtöbbször nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy előre elterveztük. Gyakran sokkal jobban. De legalábbis utólag belátjuk, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy annak lennie kellett. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha nem sanyargatod magad. Ismerd, szeresd és tiszteld magad. Bűntudat és megbánás nélkül. Még akkor is, ha kihagytad a reggeli tornát, ha lecsúszott egy franciakrémes és aznap csak hideg vacsorára futotta az erődből.

Engedd el!

Mire elérjük a középkort, jó sok sérelem, bántás, jogos vagy jogtalan kritika ér bennünket. Ezek egy része örök tüskeként szurkál, nem tudunk felettük napirendre térni. A sérelmek dédelgetése azonban egyáltalán nem tesz jót nekünk. Ha folyamatosan a sebeinket nyalogatjuk, csak azt érjük el, hogy nem tudnak elhalványodni. Ez rosszkedvűvé és egy idő után energiavámpírrá tesz.
Engedd hát el sérelmeidet! A kritikákat a helyükön kezeld! Tudd, hogy nem kell és nem is lehet mindenkinek megfelelned. Ha jogos kritika ér, és akarsz is tenni valamit az ügyben, úgy tedd meg és légy hálás annak, aki felhívta a figyelmed önmagad jobbítására. Viszont ha semmit sem akarsz tenni, bármily jogos kritika is érjen, vállald fel az álláspontodat és hagyd, hogy a bántó szavak szép lassan feledésbe merüljenek. Nincs értelme haragot tartani, az csak téged emészt. A jogtalan kritikát, indokolatlan bántást sem elemezgesd. A kötözködés, a másik taposása nem a te problémád.
Az elengedés fontos a saját magaddal szembeni irreális elvárásoknál is. Senki sem tud olyan könyörtelen bíránk lenni, mint saját magunk. Egyes stresszkezelő technikák, például a mindfullness kiválóan alkalmas arra, hogy megtanuld helyén kezelni ezt. Önmagad szeretete, és a türelem segít a magaddal szemben támasztott elvárások elengedésében.

Kapcsolj ki…

Mókuskerékben élsz, alig van időd még a legfontosabb dolgokra is, és amikor pihensz, lelkifurdalásod van. Pedig nem tudsz jól teljesíteni, ha fáradt, kimerült vagy. A lazítás, pihenés nem jutalom. Rendszeresen fel kell töltened magad, éspedig nem csak a tested, hanem a lelked is. Amikor pihensz, lazítasz, szünetet adsz magadnak, nem csak a fáradt fizikai lényed kap új erőre. A szellemed, a lelked is „fényesedik”, új motivációra, merészebb távlatokra lel.
A cirkadián ritmus a biológiai ritmusunk, amely belülről vezérelt, de külső körülmények is hatnak rá. A sejtjeinkben megtalálható gének szabályozzák. Az alvás és ébrenlét ciklikussága, a szervezetünkben zajló biológiai folyamatok, az egyes hormonok termelődése, a sejtek megújulása és egy sor más létfontosságú működési folyamat a cirkadián ritmusnak megfelelően zajlik le bennünk. Az éjszakázás, a stressz, a rendszertelen táplálkozás, betegségek, egyes élethelyzetek a cirkadián ritmus felborulásához vezetnek, amelyek következményei lehetnek hosszú távon hormonproblémák, az immunrendszer elégtelen működése, tartós alvászavarok, depresszió.

… és töltődj fel!

Számos dolgot tehetsz annak érdekében, hogy a biológiai óráddal összhangban élj. A rendszeresség, az elegendő alvás, a megfelelő időben és módon történő pihenés nagyban segíti ezt. A késő estig való tévézés, az ágyban internetezés nem segít hozzá a jó alváshoz. Az lenne az ideális, ha 22 órától reggel 6 óráig aludnál. Az éjszakai baglyok is előre tudják hozni a lefekvésük idejét, ha minden héten 15 perccel előbb mennek aludni. Néhány hónapon belül hozzá tudnák szoktatni a szervezetüket a korábbi nyugalomba vonuláshoz.
A pihenést nem szabad félvállról venni. Ha szükséges, napközben is kell találni néhány percet a magadba való visszahúzódásra, amikor újra tudod strukturálni az erőidet a következő feladathoz. Ha valaki egész nap hajt, csak kimeríti magát fizikailag és pszichésen is.

Legyen időd magadra!

A rendszeresen beiktatott énidők, kikapcsolódások inkább segítenek a minőségi munkában, mint az állandó rohanás, önmagad nyúzása. Gondold végig, hogy mik azok a dolgok, amik téged leginkább feltöltenek, és ezekkel rendszeresen kényeztesd magad. És nem csak akkor, ha valami nagy tettet vittél véghez, vagy már teljesen ki vagy merülve. Minden egyes nap legyen valami, ami csak érted van, amit csak magadért teszel, amiben örömöd leled.

És Te hogy csinálod?

Egészséges táplálkozás, hatékony időgazdálkodás, testmozgás, stresszkezelés, elengedés, lazítás – ezek azok a tényezők, amelyek mentén egyensúlyba hozhatod az életed, és segítségükkel elérheted a boldog, elégedett hétköznapokat, amelyre vágysz.  Várom a hozzászólásaidat, véleményedet, kérdéseidet! Mi a te stratégiád a boldog életre?

0 Shares

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük