Utálod az életed? Így újítsd meg!

Ennyi az életem? Ez az, amit elérhetek? Miért nincs erőm semmihez? Mi ez a kongó üresség belül? Hagyjon már békén mindenki! Utálom az egészet!  Ezek a gondolatok lehet, hogy a te fejedbe is befurakodtak már, főleg, ha a negyven-ötven felé jársz. Lehet, hogy össze vagy zavarodva, amiért olyan lelki, érzelmi folyamatok zajlanak benned, amelyeket sokszor nem is igazán értesz. Aztán elérkezik az idő, amikor már nevet is adsz megváltozott lelkiállapotodnak. Kijelented, hogy életközépi válságban vagy, sőt, hogy kiégtél, bár  bár ezek nem azonos tartalmú fogalmak. 

Egyes meghatározások a kiégést az életközépi válság egyik tünetének tartják, de ez sem egészen helytálló. Bárhogy is nevezzük azonban, egyértelmű, hogy válsághelyzetekről van szó. És mint minden válság, ezek is magukban rejtik azokat a lehetőségeket, amelyeket életünk megújításával érhetünk el.

Azt kérdezed, ugyan, milyen lehetőségekről beszélek? Hiszen gyűlölöd az egészet! Elhiszem. Sőt, tudom. Tapasztaltam.

Mi történik veled?

A harmincas éveid közepére, negyvenes éveid elejére nagyjából beérsz. Elérted, amit akartál, vagy amiről azt hitted, hogy akarod. Lehet, hogy a teljesítményed még számodra is hihetetlen. Lehet, hogy mások számára az életed csillogó és gondtalan.

Mégis érzed, hogy valami nem stimmel. Először csak titokban és saját magadnak vallod ezt be, és jó kis lelkifurdalásod van miatta.

“Mégis, miért elégedetlenkedem? Van munkám, gyönyörű gyerekeim, a férjemmel már összecsiszolódtam, a jövedelmem tisztes megélhetést biztosít. De mégis. Hová lettek az álmaim? Hová lett belőlem a tűz?” – járnak körbe-körbe a gondolataid.

Egyre jobban eltávolodsz saját lényegedtől. Dühös vagy magadra, mert úgy hiszed, nincs jogod panaszkodni. Boncolgatod a múltbeli hibákat, amelyekért nem tudsz megbocsátani magadnak. Azt hiszed, ezek miatt kerültél ebbe a helyzetbe. Keresed az életedben jelen lévő boldogság és siker bizonyítékait. Bizonygatod magadnak, hogy minden rendben van, ez csak egy kis átmeneti fáradtság. A stressz, a túl sok felelősség az oka.

Keresed a szép élményeket, fenékig akarod üríteni az életet, de egyre többször szembesülsz törékenységeddel. Nehezen fogadod el, amit a tükörben látsz: fakuló fiatalságod jeleit, üdeséged elvesztését, ráncaid megszaporodását. A munka, háztartás, gyereknevelés mókuskerekében elhanyagolt tested benyújtja a számlát, és kisebb-nagyobb betegségek ütik fel a fejüket.

Éveket eltölthetsz így, míg válaszúthoz érsz.

Életközépi válságban, ha belülről erős vagy, képes leszel megújulni: új célok, új feladatok kiránthatnak riasztó gondolataidból. Megtalálhatod belső értékeidet és másfelé mehetsz, mintha csupán a felszínt kapargatnád meg.

Ha nem ébredsz tudatára ezeknek a belső értékeknek, visszafiatalodó törekvéseidben erőfitogtató dolgokba kezdhetsz. A legfantáziátlanabb ezek közül, amikor a negyvenes-ötvenes férfiak nyitott sportkocsiban száguldoznak a huszonéves modellalkatú lányokkal, a nők pedig egyik szépészeti műtétről a másikra viszik elkeseredésüket.

Az első esetben közelebb kerülhetsz a bölcsességhez, önmagad mélyebb megértéséhez. Biztosan kívül kerülsz a komfortzónádon, ami időnként félelemmel tölt el. Valami nagy feladatot, valami rajtad túlmutató dolgot keresel. Ha ez nem sikerül, tovább ásod magadnak a vermet.

Ha kiégtél, belső elégedetlenséged és a be nem teljesedett élet érzése egyre erősebb lesz benned. Irigyelt teherbírásod csökken, egyre kimerültebb vagy, igazából semmihez sincs kedved.

Még mindig sikeres vagy, és éppen emiatt egyre érthetetlenebb számodra, hogy mégis mi a baj veled? Miközben erőd megfeszítve próbálod ellátni a feladataidat, egyre rosszabbul bánsz magaddal és hiába tudod, hogy változtatnod kell, nem akarsz ezzel szembenézni.

A testi tünetek (izomfájdalom, fogcsikorgatás, szívproblémák, fejfájás, étkezési zavarok, szexuális vágy csökkenése) mellett érzéseidet hangulatváltozások, önértékelési zavarok, depresszió, kudarcérzés, kételkedés, reménytelenség, üresség határozzák meg, és viselkedésedben is változások következnek be: bárhogy is igyekszel, csökken a tejesítő képességed, kerülöd a többi embert, érdektelenség és merev gondolkodás jellemez. Megrémülsz, mert néha a megnyugtató halál gondolatával kacérkodsz.

A kiégéses állapot azért jön létre, mert rossz rendszerben élsz. Mert a keretek, amiket kialakítottál magadnak, rossz hatással van rád.

Akár életközépi válság, akár kiégés, iszonyúan érzed magad a bőrödben. A hollywoodi filmekben ilyenkor szokott a főhős kilépni az életéből, és eszik, imádkozik, szerelmeskedik a világ különböző pontjain, sorban megfőzi Julia Child receptjeit, vagy hazamegy a szülői házba  egy  kisvárosba, ahol érettségi óta nem járt, és ahol gyermekkori szerelme azóta is epekedik utána. Persze egyik esetben sem igazán tudod, hogy tulajdonképpen miből is él, amíg újra magára és az élet értelmére talál.

Nem hiszem, hogy neked ekkora mázlid van. A te életközépi válságod vagy kiégésed annál nyomasztóbb, mennél tehetetlenebbnek érzed magad: a helyzetet, amelyet nem bírsz elviselni, nem tudod elhagyni és nem tudod megváltoztatni sem.

Csupán olyan földhöz ragadt okok folytán, hogy nincs hová menned, nem tudod hová tenni a gyerekeidet, és nincs miből megélned, ha nem dolgozol.

Van megoldás?

Igen, van. Csak a válságkezelést „kalandvágyból” a megszokott környezetedben kell menedzselned.

Nem vagyok pszichológus, nem tudok komplex terápiás programmal szolgálni, ha konkrét diagnózissal rendelkezel. A saját tapasztalatomból viszont adok néhány tippet.

Nekem ugyanis a negyvenötödik születésnapomra esett le, hogy valószínűleg életem felén már túl vagyok. A többségtől eltérően a negyvenedik nem érintett meg, ezerrel pörögtem az ide nekem az oroszlánt állandó késztetésében. Persze, voltak zavaró gondolataim, és életem hiányosságait mindig úgy kezeltem, hogy magamban kerestem a hibát, a javítani valót.

Igazából nem is volt okom panaszra. Amikor komolyabban kezdtem azon gondolkodni, hogy nem vagyok elégedett a munkámmal, tényleg az volt az első, hogy ez nem lehet komoly: jó dolgomban nem tudom, mit csináljak.

Ez aztán eltartott egy ideig. Néhány évig. Végül elérkezett egy pont, amikor minden bűntudat és lelkifurdalás ellenére egyértelműen fel kellett vállalnom magam előtt, hogy nem csinálom tovább. Ez volt a negyvenötödik születésnapomon.

Végérvényesen és határozottan kimondtam, hogy ha innentől kezdve már fogy az életem, akkor nem halogathatom tovább, hogy megvalósítsam mindazt, amit még akarok, de eddig nem volt rá időm, erőm, energiám. Persze születésünktől fogy az életünk, nem tudom, miért ekkor döbbentem erre rá ilyen erővel, de tény, hogy akkor kimondtam, hogy soha többé nem alkuszom meg olyasmivel, ami komoly hatást gyakorol az életemre.

Behunytam hát a szemem, és ugrottam. Csodával határos módon nem zúztam halálra magam egy szakadék mélyén. Inkább először (hosszú, hosszú ideig) egy ingoványos talajon csúszkáltam, majd egy egyre ritkuló dzsungelben araszoltam. Mire ezt a bejegyzést olvasod, többnyire egy virágos réten érzem magam, ahol csak néha űz be a vihar az erdőszéli fák alá. (Nem tudom, itt reális veszélye van-e egy villámcsapásnak, de egyre jobban elhiszem, hogy csalánba nem üt a ménkű.)

Szóval a megoldás felé vezető lépések a következők:

1. Az érzéseid elfogadása

Nem vagy bűnös, hálátlan, követelőző, még csak hisztis tyúk sem, ha a látszólag tökéletes életeddel elégedetlen vagy.

Az ilyen helyzetek legtöbbször azoknál alakulnak ki, akik nem törődnek magukkal eléggé, akik maximalisták, akik arra vannak trenírozva, hogy mindig muszáj helytállniuk. Nem visz sehová, ha ostorozod és becsmérled magad. Épp azért érzed magad rosszul, mert eddig is többnyire ezt csináltad. Alaposan végig kell gondolnod, hogy miért kerültél ebbe a helyzetbe?

2. Változtatás

A problémák az élet részei. A stressz és a gondok önmagukban nem kezelhetetlenek. Ahhoz, hogy az életedben változtass valamin, először saját magadon kell változtatnod. A saját magunkon való változtatás azonban nem könnyű. Egyrészt óriási hatalmuk van rajtunk a szokásainknak, másrészt lényeges változtatáshoz általában csak valamilyen kényszer visz rá bennünket. Ha már eléggé fáj, reménytelen, vagy elviselhetetlen egy helyzet.

Bármennyire is hiszed, hogy csak életed gyökeres megváltoztatása lehet a megoldás, ez nem így van. Az apró, pici változtatások jóval többet számítanak, mint gondolnád. Könnyebb, és talán biztonságosabbnak érzed, ha a kis változtatásokkal araszolsz előre.

Amikor változtatsz magadon és az életeden, gyakorlatilag az ismeretlennel küzdesz minden garancia nélkül. És a bizonytalanság tovább ront az állapotodon. Gyakran érzed úgy, hogy nem vagy komplett! Hiszen a változás előtti állapot is sokkal jobb volt, mint az, amibe “jódolgodban” belekormányoztad magad. Nem látod az alagút végét, nem tudod, hogy jó úton jársz-e, semmilyen támpontod nincs arra nézve, hogy mikor éred el azt az eredményt, amit szeretnél.

Igen, az eredmény. Mit is akarsz elérni? Nem szabad elfelejtened, hogy most nem az újabb csúcsteljesítmény az eredmény!

A cél, hogy egyszerűen csak jól érezd magad a bőrödben. Éld át, hogy van értelme az életednek, találj megoldásokat a mostani gondokra és újra legyél képes vonzó jövőképeket alkotni.

3.  Tudatosság

A változtatáshoz tudatosság kell. Tudatosság nélkül nem lehet elérni azt a harmóniát, amire vágysz. Tudatosság kell ahhoz, hogy valóban ki tudd használni az erősségeidet, és a legjobbat tudd kihozni abból, amid van.

A tudatosságot sokan céltudatosságként értelmezik, és úgy azonosítják, ez az, ami ahhoz kell, hogy kiemelkedő dolgokat érjünk el. Én úgy gondolom, hogy a tudatosság elsősorban annak a harmóniának a megteremtéséhez szükséges, aminek az eredménye a boldogság, a siker, a pénz és a csillogás. Már, ha erre vágysz. Nyugi, mindenki erre vágyik. Persze, hogy te is. Ez nem szégyen. A boldogság és a többi nem zárja ki egymást. Ha ezzel bajod van, gondolj bele, hogy tudnál az éhező árvákon, kihajított kutyákon és lerobbant kórházakon segíteni, ha nem lenne pénzed?

Hiába vagy tudatos a céljaid tervezésében és elérésében, ez nem garantálja, hogy elkerül az életközépi válság vagy a kiégés. Ellenkezőleg. Ha a tudatosságodat csak arra használod, hogy sanyargasd magad, gyorsan kimeríted erőforrásaidat.

Miben kell tudatosnak lenned?

  • Az önismeretben: ismerned kell magad, a legbelső vágyaidat, motivációidat.
  • A viselkedésedben: tudnod kell, hogy milyen viselkedési sémáid vannak, hogy min kell változtatnod, ha más eredményeket akarsz látni az életedben.
  • A gondolkodásodban: a múlt tanulságainak összegzése után a jövőre kell koncentrálnod. Persze, jó a múltban való dagonyázás, de egy (nyúlfarknyi) idő után nem sok értelme van.
  • Abban, hogy a megoldásokat keresd. Nem elég megérteni magad, tovább is kell lépned. Meg kell tanulnod megoldásokban gondolkodni.
  • Abban, hogy elkezdd kerülni azt, ami önkárosítóan hat, és törődni kezdesz önmagaddal. Kénytelen leszel szembenézni a szenvedélyeiddel, függőségeiddel. Igen, az ártalmatlannak látszókkal is.
  • Félelmeid kezelésében, mert ilyenkor igazán letaglózó módon törnek a felszínre a félelmeid. Ezt garantálni tudom.
  • A testi-lelki jólléted megteremtésében: ismerned kell, hogy milyen ételektől érzed jól magad, milyen mozgásformák valók neked, mi inspirál, mi az, ami feltölt.

A kiégés határán, vagy azon túl, ezeket a kérdéseket nem biztos, hogy meg tudod válaszolni. Annyira eltávolodsz magadtól, hogy képtelen vagy megmondani, mitől és mikor lennél elégedett, magabiztos és kiegyensúlyozott. Ez nem egy rövid távú projekt. Ahogy egyre jobban belemerülsz ezekbe a kérdésekbe, szép lassan megkapod a válaszokat is. Apránként leszel jóban önmagaddal.

Az önismeretnek és a tudatosságnak köszönhetően egyre inkább képes leszel önmagad irányítására. E ez már nem önmagad kizsákmányolása. Ez már az ahhoz való bátorság, hogy megküzdj bármilyen helyzettel. Csúnya szóval rezilienciának nevezik a lelki ellenálló képességet, aminek életközépi válságban, vagy kiégés esetén híján vagyunk. (Nem úgy hangzik, mint egy szőlőbetegség?) Sheryl Sandberg úgy fogalmazza meg, hogy „Majd elkap, akivé válok”. Nekem ez jobban tetszik.

Ne félj attól, hogy a tudatosság korlát. Ellenkezőleg. Ez adja meg azt a szabadságot, amely biztosítja majd számodra az életeddel való elégedettséget is.

4. Harmóniateremtés

Mindez már a harmónia felé visz. Az élet olyan összetett! Hogy is érhetnéd el, hogy minden számodra fontos életterületen harmóniában legyél? Van olyan ember egyáltalán, aki képes ennek megteremtésére? Van olyan, aki szereti és elfogadja önmagát, jók a kapcsolatai, kiteljesedhet a munkájában és anyagilag is rendben van? Aki jól érzi magát a bőrében, kicsattan az energiától és elkerülik a civilizációs betegségek?

Már írtam, hogy ez a válságállapot azért jön létre, mert a rendszer, amiben élsz, amit kialakítottál magadnak, rossz hatással van rád. Most viszont új rendszert hozhatsz létre. Életterületeid rendbetétele nem kis munka, de csodálatos eredményeket hoz. Ahhoz, hogy ehhez miként érdemes hozzáfogni, korábban már írtam itt.

Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de ha vállalod, hogy a saját utadat kezded járni és felszínre hozod az erőforrásaidat, egyszer még úgy tekintesz ezekre a kétségbeejtő állapotaidra, hogy a lehető legjobb, ami történhetett veled. Addig még sok munka van hátra, de ne felejtsd a legfontosabbat:

Az élet nem habos torta. Próbáld megtalálni a lehető legtöbb örömforrást, hogy értékes maradhasson számodra.

Kíváncsi vagyok a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidra. Kérlek, írj hozzászólást!

 

Fotó: Victoria Palacios/Unsplash

5 Shares

2 hozzászólás a(z) “Utálod az életed? Így újítsd meg!” című bejegyzéshez

Akár én is írhattam volna ezt a cikket, ha meg tudnám ilyen szépen, összerendezetten, lényegretörően fogalmazni ami bennem dúl már sok éve… erőt adnák a sorai a változtatáshoz, főleg, miután kiderül lassan, hogy megváltozott képességekkel, alkalmazkodva az új élethelyzethez, módosításokkal, lehet, sőt kell is folytatni, bár már 64 elmúltam :-). Hivatalosan. Negyven éves koromban volt egy nagy válságom, úgy éreztem, ” nincs már mit tenni, késő változtatni … ! Most azt gondolom, ha akkor elkezdem, már hol tarthatnék, és mennyivel jobban lehetnék, főleg egészségileg ! Nem szeretném 80 éves koromban ugyanezt gondolni, bár már tudom, akkor sem lesz késő, jó példák mutatják; de mennyivel könnyebb még MOST elkezdeni !!
Keresem, várom az újabb cikkeit, kívánva minden elképzelhető jót Önnek, és köszönve az eddigieket ! Nóra

Kedves Nóra! Nagyon meghatott a hozzászólása. Abban a reményben írom a bejegyzéseket, hogy valahol, valaki hasznos információhoz jut, vagy a hatására belekezd valamilyen változtatásba, ami jó irányba indítja el az életét. Boldoggá tesz, amikor visszajelzést kapok róla, hogy ez sikerült. Igaza van, soha nincs késő, még 80 évesen sem, nemhogy a hatvanas években! Minden nap lehet akár csak picivel is jobb, mint az előző – még akkor is, ha valójában az élet soha nem kímél minket, mert mindig vannak és lesznek is megoldandó problémák, kihívások. A változtatásoknak nem is kell eget rengetőknek lenniük. Apró, pici lépésekkel is haladhatunk, és már ez is jóérzéssel tölthet el, hiszen tudjuk, hogy közben saját magunkért teszünk valamit, valami jót, valamit, amit érdemes. Hiábavaló bánkódni azon, hogy miért nem korábban kezdtünk bele. Ez inkább csak egy emlékeztető legyen arra, hogy most már nincs vesztegetni való idő…

Sok-sok szeretettel kívánok erőt és kitartást azokhoz az apró változtatásokhoz, amelyek – bizton állítom – hogy elhozzák majd az egészségesebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb napokat! Mariann

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.