Kategóriák
Egészséges életmód

Nagyböjt régen és ma – nagy tavaszi megtisztulás

Ilyenkor tavasszal, a füstölt húsos, forró csokis téli esték után ösztönösen él bennünk a vágy egy kis megkönnyebbülésre, tisztulásra.

Régen ezt szolgálta a húsvétot megelőző 40 napos böjt, ami alatt kezdetben valódi táplálékmegvonást értettek. A szerzetesek azért kezdték el a tápláló- és bódító sörök főzését, hogy ez időszak alatt éhen ne haljanak. Később heti 1 napra, a péntekre szorították a böjtölést. Még később már csak annyi megkötést kellett elviselni, hogy péntekenként hús helyett halat ettek. Ma már pedig keresve sem nagyon találni olyat, aki rendszeresen a böjtre adja a fejét.

A divatos léböjt-kúrák ideje is csendesült, hál’Istennek, mert a literszámra ivott gyümölcs- és zöldséglevek épp úgy megterhelik a szervezetet, mint a legtékozlóbb ünnepi vacsora.

Én évekig olyan módon „böjtöltem”, hogy a negyven nap alatt, húshagyó keddtől húsvétig nem ettem húst, tejterméket, cukrot, és nem ittam kávét. Nagyon jót is tett ez az időszak. Most, mióta egyébként sem iszom kávét és nem eszem cukrot, és tejterméket, évente néhányszor 1-1 napra korlátozom a teljes táplálékmegvonást.

Mit tehetsz hát, ha vágysz a tavaszi megújulásra, és segíteni szeretnél a testednek abban, hogy valóban lelked templomává válhasson?

A kulcs a májregenerálás

A máj sok egyéb feladata mellett a méregtelenítést végző szervünk. Munkája kihat az emésztésünkre, alvásunk minőségére, bőrünk állapotára, szellemünk frissességére.

Nem kíván sokat, csak időnként néhány hét alkoholmentességet, egy-egy doboznyi májregeneráló gyógyteát, és ha nagyon kedveskedni akarsz neki, némi máriatövis-magolaj kúrát. Ez utóbbiból néhány cseppet főétkezéskor fehérjére cseppents, így hasznosul a legjobban nélkülözhetetlen szerved számára.

Ha emellett még ügyelsz arra is, hogy ne edd degeszre magad, és a mindennapi nassolásból heti egyszeri ünnepet varázsolsz, már megtetted azt, amit a modern ember, rohanó életvitele mellett tolerálni tud.

A böjt áldásos hatásai

Én azért a rendszeres böjtöt is ajánlom. Az előző bejegyzésben már olvashattad a böjt és az egészséges bélflóra közötti összefüggést. Nem csak itt van azonban jótékony hatása.

Az éhezés idején a szervezet a zsírokat speciális molekulákká, úgynevezett ketonokká alakítja át, amelyek rendkívül fontosak az agy számára, mert stimulálja az új agysejtek kialakulását.

A böjtölés hatására csökken a sejtekben a szabad gyökök koncentrációja, fokozódnak a méregtelenítő folyamatok, csökken a gyulladás mértéke. A böjt elősegíti a mitokondriumok* számának a növekedését is.

A mitokondriumok sejtszervecskék, amelyek a sejtek energiatermelő központjai. A böjtölés növeli a mitokondriumok energiatermelését és gátolja az úgynevezett programozott sejthalált (apoptózis), amit a mitokondriumok irányítanak. A szervezet a fertőzött, károsodott, elöregedett sejteket pusztítja el a folyamat során. Ha ez a folyamat nem megfelelően megy végbe, olyan sejtek elhalásához is vezethet, amelyek létfontosságúak. Az apoptózis csökkentése ellenben idegvédő hatással jár, amit elősegít a böjtölés.

A böjt pozitív hatása továbbá az öregedési folyamatok lassulása, a betegségekkel szembeni ellenállás, a szervezet zsírégető üzemmódba állítása. A bélflóra oldaláról azt találták, hogy kiegyensúlyozottabb mikrobiom* jön létre rendszeres időközönként beiktatott böjt hatására. (A mikrobiomról szintén az előző bejegyzésben olvashatsz Kattints.)

Böjt egyszerűen

A legegyszerűbb böjtölési mód: évente négy alkalommal, tipikusan évszakváltáskor 24 órán keresztül legyél étlen, de nem szomjan! Ezen a napon nagyon sok vizet igyál. A rendszeresen szedett gyógyszert be kell venni. Fontos: ha cukorbeteg vagy, ne kezdj a saját szakálladra böjtölésbe, egyeztess orvosoddal!

Bónusz tipp,

ha azok közé tartozol, akik hajnal 2-3 óra között rendszeresen felébredsz, és utána órákig álmatlanul forgolódsz.

Próbáld ki, hogy gyümölcsöt ne a délelőtti órákban fogyassz, hanem délután három-négy óra körül, amikor ebéd után már üres a gyomrod.

Meg fogod látni, hogy nemcsak a hajnali éber óráknak mondhatsz búcsút, hanem a felfúvódásnak, kiálló pocaknak is. Az ok a máj és az inzulinháztartás cirkadián ritmusában keresendő. Ha bővebben is olvasnál erről, jelezd hozzászólásban!

0 Shares

2 hozzászólás a(z) “Nagyböjt régen és ma – nagy tavaszi megtisztulás” című bejegyzéshez

Szia Marianna!
Szeretnék bővebben is erről a témáról olvasni!
Máj méregtelenítés, és mellékvese feltöltésről.
Köszönöm

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük