Kategóriák
Egészséges táplálkozás

Mit ehetsz novemberben?

Mit ehetsz novemberben? A késő őszi, téli hónapokban nehéz döntések előtt állnak, akik egészségesebben szeretnének táplálkozni.

Na nem azért, mert ilyenkor kevesebb megfelelő zöldséghez, gyümölcshöz jutnánk hozzá! Inkább azért, mert továbbra is kaphatók azok, amelyekről tudjuk, vagy csak sejtjük, hogy már nem szabadföldi, nem hazai áruk. Ezeket nem érdemes megvásárolni. 

Mi marad? Miből választhatsz, mit ehetsz novemberben?

Mit ehetsz késő ősszel?

Aki egészségesebben akar táplálkozni, többek között ügyel arra is, hogy étkezése az évszakokhoz igazodjon.

A mi égövünk alatt alkalmazkodnunk kell a négy évszak jellegzetességeihez. Tavasszal jó, ha kihasználjuk a zsendülő természet ajándékait, és friss hajtásokkal, csírákkal dobjuk fel az egyes fogásokat. Ilyenkor böjtölni sem árt.

Nyáron a könnyű, lédús, hűtő hatású ételeké a főszerep. Az ősz és a tél a befelé fordulás, a nyugalom, de az elmúlás időszaka is.

A természet a bőkezűség után lassacskán nyugalomra tér: a növények elszáradnak, keringésük lelassul: „alszanak”, és várják a tavaszi megújulást.

Számtalan lehetőséged van arra, hogy összhangba kerülj a természettel. Most következik a bekuckózások, a csendes olvasás, az év végi számvetések ideje. Ezt az időszakot a táplálkozásoddal is támogathatod.

Őszre beérnek a gabonák, gyümölcsök. Bőséges a választék egészséges alapanyagokból,  de ilyenkor már másra vágyik a szervezet, mint eddig.

Az őszi hűvösebb, nedvesebb idő beköszöntével, és télen az a jó, ha a meleg, tápláló, hosszabban főzött fogásoké a főszerep.

Hiába egészséges a mediterrán diétára, bármennyire is esküsznek a nyers étrendre, a mi éghajlatunkon novembertől kezdődően a tavaszi melegebb idő beköszöntéig ezek minimum nem komfortosak. És miért szenvednénk, ha más lehetőség is van az egészséges táplálkozásra.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a meleg, tápláló fogások nem egyenlőek a zsírban tocsogó egyészségtelen falatokkal.

Milyen alapanyagokra fókuszálj?

Zöldségek

Ami még mindig pazar bőségben áll a rendelkezésedre, a gumós- és gyökérzöldségek, valamint a káposztafélék.

A sárgarépa, petrezselyemgyökér, cékla, zellergumó, karalábé, fekete retek, fehér-, vörös- és kelkáposzta nagyon sok egészséges fogás alapanyaga.

A sonka-, vagy pézsmatök egészséges csemege lehet, a Hokkaido- vagy turbántököt pedig finom ragukkal töltheted meg. A spagettitök spirálvágóval készítve, vagy ha ez nincs, akkor zöldséghámozóval laskára vágva mutatós nyers alap lehet darált húsos, vagy gombás feltétekkel.

A téli sóska és spenót értékes zöld levelesek ilyenkor. A karfiol, kelbimbó is kaphatók.

A káposztákat említvén,  nem mehetünk el szó nélkül a savanyú káposzta mellett. A természetes, tejsavas erjesztésű (fermentált), nem pedig az ecetes változat az egészségesebb.

Gyümölcsök

A hazai, jól tárolható alma- és körte fajták mellett kirándulások alkalmával a dércsípte kökény, vagy csipkebogyó bokrokat alaposan dézsmáld meg!

Kóstold meg a naspolyát, és mindenképpen fogyassz birsalmát, birskörtét. Nem kompótra gondolok elsősorban. Ezekből a gyümölcsökből húsok mellé nagyon finom köretet, vagy chutneyt lehet készíteni.

A déligyümölcsöket sokan előszeretettel fogyasszák ilyenkor. Nem árt, ha eszedbe jut, hogy a déligyümölcsök hűtő hatásúak a szervezetre. Hideg időben nem jó a fogyasztásuk.

Ugyanezzel a hatással kell számolni a paradicsom, vagy az uborka esetében is. Ezek a növények – hiába kínálják magukat az üzletekben – már nem tesznek jót nekünk. Az ízük sem az igazi.

Diófélék, olajos magvak

A diófélék, olajos magvak kiváló tápanyagforrások. Részletesebben erről a Mit ehetsz októberben? című blogbejegyzésben írtam.

Hüvelyesek

A hüvelyesek: szárazbabok, szárazborsók, lencsefélék, és a csicseriborsó szárító hatásúak, kifelé vezetik a testben felgyülemlett vizet és nyálkát. Emiatt főleg tél végén, illetve tavasszal a tisztítókúrák idején hasznosak.

Mindazonáltal sokak számára a téli hónapok elképzelhetetlenek a forró csülkös bab- és lencseleves, a hüvelyesekből készült főzelékek, a dhal, vagy éppen a hummusz nélkül.

A hüvelyesek fogyasztásával kapcsolatban van némi megfontolnivalód. A köztudottan emésztési problémákat, gázképződést, puffadást okozó hüvelyesek bizonyos káros vegyületeket: fitátokat és lektineket, továbbá fermentálódó szénhidrátokat: galaktánokat tartalmaznak.

A kellemetlen emésztési problémákat éppen ezek a vegyületek keltik. A bab-, borsó-, és lencsefélékben azonban élettanilag kedvező hatású vitaminok, hasznosítható fehérjék is vannak, és hát mit szépítsük, szeretjük is őket.

Mi lehet a megoldás? Ha nem akarod száműzni ezeket az ételeket, akkor megfelelő előkészítéssel csökkentheted a toxintartalmukat, könnyebbé teheted az emésztésüket.

A babféléknél általában véve igaz, hogy inkább a kisebb szeműeket jobb vásárolni. Ezekben értelemszerűen kevesebb egészségünkre káros méreganyag található, mint a nagyobb szemű fajtákban.

Ezen kívül, vedd komolyan a megfőzni kívánt szemek válogatását, és alapos, váltott vízben való mosását. Ezt követően hideg vízben legalább egy éjszakán át áztasd a szemeket. A legjobb, ha többszöri öblítés mellett addig áztatod, amíg a kis csírák meg nem jelennek a szemeken.

Ezáltal a növény gyakorlatilag előemésztetté válik, könnyebben megbirkózik majd vele a szervezeted.

Az áztatás után hideg vízben feltett hüvelyest forrald fel, majd szűrd le, ismét öblítsd le, és ezután tedd fel ismét hideg vízben főni. Így készítsd el a kívánt ételt belőle.

Fűszerezéssel is sokat tehetsz a könnyebb emésztésükért. A babérlevél, édeskömény, rozmaring, zsálya, kapor jó fűszer hozzájuk.

A hüvelyesek körében nem véletlenül nem említettem a szóját és az amerikai mogyorót.

Ezek többnyire erős vegyszerezés mellett, génmanipulációval termesztett növények. A forgalomba kerülő amerikai mogyoró gyakran avas és penészes.

A szóját pedig az ázsiai kultúrák több évi erjesztés után használják fel, miáltal könnyebben emészthetővé válik. Ez a módszer a felhasználás előtt nálunk nem elterjedt.

A szója, a benne lévő fitoösztrogének miatt az ösztrogéndominanciával járó, illetve goitrogén hatásánál fogva pajzsmirigy betegségekben sem ajánlott. Gyerekek sem fogyaszthatják rendszeresen.

Gabonák

Most időszerűek, és jól esnek a meleg, tápláló kásák.  A vízben, vagy kókusztejben főtt zabkása, köleskása, congee vagy más néven rizsfőzelék reggelire kiváló napindító.

A zabkásába, rizsfőzelékbe keverj dióféléket és magvakat, a köleskása pedig meggyes-mákosan isteni finom.

Húsok, halak

Mivel is kezdeném a novemberi húskínálatot, ha nem a libával?

November 10-e Márton nap, aminek a környékén muszáj ludat enni! „Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik!”

A libapecsenye a már említett birspürével, zöldségekkel pompás lakoma, de én az aprólékból főzött ludaskását is szeretem.

Igen, a lakomák időszaka ez. A birkahús is finom, hiszen „emberes” hónapban járunk. Ne hidd, hogy a birkapörkölt, birkagulyás csak faggyús, zsíros lehet!

A birkahúst számtalan módon elkészítheted. Hagyományosan gyalult fejes káposztával is készítik akár gulyás, akár pörkölt esetében. Igazán különleges, sűrű szaftos, pompás fogás kerül ki belőle.

Bárcsak közvetíteni tudnám a férjem birkapörköltjének ízét! Mind a tíz ujjad megnyalnád utána!

Nyulat is főzhetsz. Sütve, rántva, raguban, levesben, vadasan, tokánynak…. a variációk száma itt is végtelen.

És persze a vadak („s halak, mi jó falat…”). A vadhús egészséges, értékes tápanyagforrás. Megéri, hogy különlegesebb étek kerüljön belőlük az asztalra.

A zsírosabb halak: a lazac, a szardínia, és a tőkehalmáj számos jótékony hatással bírnak.

Láthatod, novemberben sem kell aggódnod! Nem kell, hogy kérdés legyen, mit ehetsz? 🙂

Te mit eszel novemberben? Írd meg hozzászólásban!

♥♥♥

Ha úgy gondolod, hogy ez a cikk értékes az egészséged és a vitalitásod szempontjából, segítsd azt terjeszteni, megosztva másokkal. Kattints a közösségi média gombokra!

Fontos számomra a véleményed, ezért bátran írj hozzászólást!

mariann-square

Dr. Németh Mariann
Életmód-navigátor,
funkcionális táplálkozási mentor, coach

Csatlakozz hozzám a Facebook-on, az Instagram-on, a Pinterest-en a YouTube-on is!

Nézd meg, milyen programokkal tudok segíteni!

Fotó: Canva

0 Shares

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük