Kategóriák
Egészséges életmód

Az elefántot falatonként … 1. rész

Április van, máris eltelt az első negyedév. Hogy állsz az év elején kitűzött céljaid megvalósításával? Az év első hónapjai azt hozták számodra, amit szerettél volna?

Korábbi bejegyzésekben például itt már írtam, hogy újabban nem zsúfolom tele az évemet elérendőkkel. Persze, kijelöltem, hogy ebben az évben mik a főbb törekvések, és vannak olyan teendői az évnek, amelyek szorosan egy adott hónaphoz kötődnek, de egy ideje sokkal rugalmasabban kezelem mindezt.

Az oly körültekintően kitűzött célok megvalósulását ugyanis éves szinten sok minden szabotálja. Hiába tudod, mely életterületeden mit szeretnél megvalósítani, azokat a nagyobb dolgokat, amik valóban fontosak, gyakran a hétköznapi csip-csup sürgős ügyek teljesen háttérbe szorítják. Olyan gyorsan telnek a napok, hetek, egyik hónap a másik után, hogy sokszor csak azt veszed észre, hogy már megint eltelt egy év, és még mindig nem tanultál meg rendesen angolul, még mindig ugyanazt a gyűlölt munkát végzed, és még mindig óriási a kupi a sufniban. Persze továbbra sem mozogsz eleget, a súlyod még több lett, és egyáltalán nem étkezel egészségesebben. Év végére aztán ismét mindennapi társad az önutálat, amiért megint nem jutottál előrébb. Megvan legalább az okod arra, hogy a bűntudatodat a karácsonyi vásárlásba és habzsolásba fojtsd.

Hogy lehet ezt elkerülni? Biztos ismered a mondást, hogy az elefántot falatonként kell megenni. A célmegvalósításnál iszonyúan beválik ez a hozzáállás.

Egyik közismert módszer szerint, mondjuk tavaly év végén szépen megálmodtad,  mit akarsz elérni az idei év végére. Januárban ezt szépen le is írtad, mert tudod, hogy a leírt szónak nagyobb ereje van. Életterületenként megfogalmaztál 2-3, vagy jó sok célt, amit ha a fene fenét eszik is, szeretnél megvalósítani. Havonta megtervezed, hogy a listáról melyik teendőid kerülnek aktuálisan sorra és a hónap végén akkurátusan értékeled is az előrehaladásodat. Észreveszed ugyan, hogy jó néhány projekted tovább tart, mint egy-egy hónap, és nem igazán haladsz velük, de nem izgulsz. Hiszen még csak január, még csak február, még csak március, még csak …. van. Év végén aztán rádöbbensz, hogy a nagy tudatosság ellenére mégsem lehetsz elégedett. Hiszen a jó sok cél megvalósítása mellett „csak” a számodra valóban fontos dolgok maradtak el. Sokáig én is ebben a cipőben jártam.

Amit nem veszünk számításba

A bűntudat és elégedetlenség érzését fokozza, amire általában nem figyelsz: hogy gyakran nem a te hibád, hanem a körülmények, a rajtad kívül álló események jelentették a legnagyobb akadályát az igazi haladásodnak. Nem egy lakatlan szigeten élsz. Életedet befolyásolja a gazdaság, a politika, a családtagjaid prioritásai, betegségek, hangulatok, érzések. Nem vagy gép. Nem tudsz minden nap egyforma teljesítményt nyújtani, és alkalmazkodnod is kell másokhoz, mások céljaihoz.

Sokszor azt sem láthatod előre, hogy amikor rálépsz egy útra, amely valamelyik célodhoz visz, milyen kitérőkre kényszerülsz. Vagy az is lehet, hogy nem is kényszerülsz, hanem egyszerűen valami miatt egyszer csak másfelé akarsz menni. Már más a fontos, már másképp látod, már más úton akarsz eljutni valami egészen máshová. Felbukkan egy lehetőség, ami addig benne sem volt a pakliban, és nyilván nem hagyhatod ki azért, mert nem terveztél vele. De egész egyszerűen lehet, hogy másfelé kell menned. Akár tetszik, akár nem. Azért ebben az esetben sem mindegy, hogy a hétköznapjaid hogyan telnek. Hiszen azokból áll össze az életed!

Ez van. Egyik napról a másikra gyökeresen megváltozhat minden. Én azt tapasztaltam, hogy az éves tervek nem elég rugalmasak a mai életritmushoz. Valójában januárban a leglilább gőzünk sem lehet arról, hogy mi lesz decemberben. Legfeljebb remélni lehet, hogy minden jól alakul majd. Mégis, kell a tudatosság, hiszen, ha nem tudod, hogy mit akarsz, merre tartasz, egyszer csak azt veszed észre, hogy elmúlt az életed, és semmi nagyszerű dolgot nem vittél véghez. Állítólag ez a megbánás a legnagyobb fájdalom, amit a halálunk előtt érzünk.

A megoldás: negyedéves projektek

Számomra a negyedéves tervezés volt az, ami megadta a kellő rugalmasságot, de egyben a stabilitást is a céljaim megvalósítása érdekében.

A kiindulópont persze itt is az álmod. Az, hogy milyennek szeretnéd az életedet? A különböző életterületeken mire vágysz? Az eredményét lásd annak, amit el szeretnél érni. Innen visszafelé gondold végig, hogy miben kell fejlődnöd, mit kell tenned azért, hogy ebbe az irányba haladj?

Először írd le, hogy mi volt az elmúlt negyedéved legnagyobb eredménye életterületenként. Milyen pozitív hatásai voltak a tetteidnek a kapcsolataid, a munkád, a pénzügyeid területén? Mit tanultál, miben fejlődtél, hogy szolgál az egészséged, támogattál-e önként (és dalolva) valamilyen közösséget?

Most nézd át a naptárt, írd ki, hogy a következő negyedévben milyen fontos dátumokra kell készülnöd. Kinek lesz születés-, névnapja, esküvő, ballagás, valamilyen program be van-e már jegyezve? Fontold meg, milyen eseményre mivel kell készülnöd. Azt is jegyezd fel, hogy mennyivel előbb kell hozzálátnod az egyes feladatokhoz. Ezeket rögzítsd a határidőnaplódban.

Ezután jelöld meg azokat a napokat, amikor pihensz. Mikor lesz munkaszüneti nap, mikor fogsz csak úgy lazán semmit tenni? Nagyon fontos, hogy a pihenésre is rendszeresen szakíts időt, mégpedig nem akkor, amikor szerinted megérdemled, mert már kinyúvasztottad magad. Azért pihenj, hogy jól tudj teljesíteni, ne azért, mert már totál kimerült vagy. Előzd meg ezt az állapotot!

Amikor ezzel megvagy, mindegyik életterületen vizsgáld meg, hogy mi az, amivel előre tudnál MOST lépni? Mik azok a dolgok MOST, amik megsokszoroznák a hatékonyságodat, eredményességedet? Milyen képességedet kell ehhez fejlesztened MOST, milyen konkrét tennivalóid lesznek MOST? Lásd magad előtt a következő negyedévedet! A jelenedből milyen gondolatok, tervek és tevékenységek képesek fejlődni? Csak azzal foglalkozz, ami a vágyott nagy egész megvalósulása felé visz. Egy negyedévben életterületenként legfeljebb egy-egy, vagy ha nem életterületenként nézed, akkor összesen csupán 4-5 projekttel foglalkozz.

Gondold át egyenként, és képzeld el a kívánatos végkifejletet. Ebből kiindulva visszafelé írd fel az egyes lépéseket, amelyekkel az adott negyedévben haladhatsz. Mindegyik projekttel külön foglalkozz! Jó kis irkafirka lehet az eredmény, mire végzel. Mely lépések hoznák a legtöbb eredményt? Nem kell mindent részletesen tudnod. Elég annyi, hogy nagy vonalakban lásd az egyes lépéseket. Nem az a cél, hogy kőbe vésett akcióterved legyen. Itt arról van szó, irányt szabj a következő negyedévednek, hogy tudd, mire kell majd fókuszálnod. Ekkora időtávban sokkal könnyebb átlátni a valóban fontos dolgokkal kapcsolatos teendőket, mintha éves szinten gondolkodnál. Viszont a szokásos havi tervezés miatti szétaprózódás sem fenyeget.

Amikor már megvan a fő irány, az egyes heteket, napokat majd rugalmasan tervezheted. Tudod, hogy merre kellene haladnod, és mindent, ami innen kizökkentene, mérlegelhetsz. A negyedéven belül könnyű az egyes hetek prioritásait kijelölni.  A napokat egyébként úgy tervezd, hogy legfeljebb három fontos dolog jusson egy napra. Persze vannak olyan feladatok, amelyek nem is végezhetők el egy nap alatt.

Amikor a lényegnek már biztosítottad az időt, vedd fontolóra a kisebb célokat is. Milyen nagyobb háztartási teendők aktuálisak az adott negyedévben? Az év első negyedévében (január, február, március) például az elmúlt évi iratok rendezése, az év irányának meghatározása, a tavaszi nagytakarítás a tipikus plusz teendők. A második negyedévben (április, május, június) a júniusi iskolaszünettel a gyerekek szobájában év közben felgyűlt kacat, és a garázs, egyéb tárolók kiselejtezése lehet aktuális. A harmadik negyedév (július, augusztus, szeptember) általában a nyaralásra, majd az iskolára készülés ideje. A negyedik negyedév (október, november, december) már az év végi ünnepekre való ráhangolódás, az utolsó mindent bele időszaka lehet. Ezeknek is találj helyet.

Lesznek olyan elintézendők is, amik igazából nem fognak sok idődet felemészteni, mégis, ha tudatosan fókuszálsz rájuk, óriási előrelépést jelentenek az egyes területeken. Például ha szeretnéd javítani a kapcsolataidat, akkor a következő negyedévre előre beírhatod a naptárba, hogy rendszeresen felhívod azokat, akikkel tudod, hogy jóval többször kellene beszélned. Alkalmanként egy telefonhívás, vagy egy-egy óra személyes beszélgetés nem sok idő, mégis rendszeresen képben vagy, élővé válik a kapcsolat.

Sokszor az eredmény felé vezető utat az jelenti, ha valamit nem teszel meg. Ez sem fog több időt követelni tőled, csupán azt, hogy bizonyos helyzetekben nemet mondasz. Tedd fel a kérdést, hogy amit teszel, vagy éppen nem teszel, közelebb visz a céljaidhoz, vagy eltávolít tőlük?

Ne akarj olyasmit magadra erőltetni, amiről már az elején tudod, hogy úgysem akarod igazán. Arra fókuszálj, hogy mi az a néhány dolog, ami megsokszorozná a hatékonyságodat, eredményességedet a különböző területeken. Főleg olyan dolgokkal valósítsd meg ezt, amikkel szeretsz foglalkozni és izgalmasak is számodra.

Az eredmény

Mi lesz mindennek a haszna? Több legyet is üthetsz egy csapásra:

  • Biztos, hogy haladni fogsz a számodra fontos dolgokban. Hiszen arra koncentrálsz elsősorban, ami a legfontosabb, ami a legnagyobb eredményt hozza, és ezért tudatosan teszel is nap, mint nap.
  • Noha többször is feszegetned kell a határaidat, és a komfortzónán kívülre is kerülsz, biztos, hogy élvezni is fogod, mert a lehető legtöbb, számodra is élvezetes tennivalóra helyezted a hangsúlyt.
  • Lekerül rólad a nyomás, mert nem érzed az ezer tennivalód súlyát. Szépen csak az adott negyedévre, nem pedig a rád váró egész évnyi munkára gondolsz.
  • Képes leszel valóban pihenni, mert tudod, hogy amikor eljön a munka ideje, a szükséges dolgokat teszed a szükséges időben.
  • Kiegyensúlyozottabb leszel, mert a problémáid ellenére egyre közelebb kerülsz az álmaidhoz.
  • Nem izgulsz azon, hogy valamiről elfeledkezel, mert éppen mindig az aktuálisan legfontosabb dolgokkal jutsz előre.
  • Nem lesz több bűntudatod, amiért már megint nem a kellő ütemben haladsz, hiszen az, ami igazán számít, mindig sínen lesz.
  • Ha valami váratlan dolog borít mindent, akkor sincs veszve minden. Újratervezéssel ismét a módosult MOST legfontosabb kerül a figyelmed középpontjába, és ismét a számodra fontos úton haladsz, nem pedig csak sodródsz.

Ez persze nagyon elméleti, ezért a következő bejegyzésben arról fogok írni, hogy a konkrét projekteket én hogyan szoktam megtervezni és a teendőket lebontani, ütemezni. Addig te is megleszel az előkészületekkel:

  1. a fentiek alapján írd össze a következő negyedéved prioritásait,
  2. legyen egy listád a névnapokról, születésnapokról, programokról, egyebekről,
  3. jelöld meg a határidőnaplódban a pihenőnapjaidat,
  4. jegyezd le, hogy milyen kisebb célokkal szeretnél a következő negyedévben (április, május, júniusban) haladni.

Addig is szép napokat,

szeretettel:

Mariann

fotó: Unsplash/Guatam Arora

0 Shares

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük